"A vers ("húsvét előtt") a Nyugtalanság völgye című kötetben jelent meg 1916-ban.
A címe bibliai jelentésű, a föltámadás, a béke eljövetelének ígérete.
Nem meghatározottak a sorok és a rímelések sem. Ritmusa, idegesen nyugtalan. Egy bizonyos témát, gondolatot visz végig. Közben új és új motívumokkal bővül. A költő zaklatott lelki állapotával indítja a verset. Megjelennek a háború szörnyűségeit, pusztításait ábrázoló képek. Mindennek ellenére, vers üzenete a békevágy.
A második szerkezeti részben fokozódnak az érzelmek és torlódnak a gondolatok, megjelennek a felszólító mondatok. Az utolsó versszakban, már a béke eszményét hirdeti. Feloldja a feszültséget. Egy nemzetek közötti megbékélést, az összefogás gondolatát hírdeti".
****
Ez a vers nem szó szerint aktuális. Hiszen a háború szörnyűségei hazánkban ma nem fenyegetnek. Ám a költemény és egyben a költő lelki állapota, s az abból fakadó képek nagyon is időszerűek. Az egyértelmü üzenet és a cím bibliai jelentése nekünk szól. Közös vágyunk a megbékélés. A nemzetek közötti, vagy mai viszonyainkra vonatkozó, a nemzetiségek közötti megbékélés és az összefogás szükségességét, annak megvalósulását jelenti számunkra.Mert valójában Húsvét előtt vagyunk, s mi több, sors fordítónak számítható országgyűlési választás előtt.Ezért idézem a verset, hogy annak tudatában, olvassa mindenki, mert ez lesz az idei tavaszunk, választásunk tétje.
Budapest
2010.március 22.
és most is Húsvét előtt járunk........

HÚSVÉT ELŐTT

S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:

ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zúgásán át, dalomnak izét
a kínnak izén
tudnám csak érezni, akkor is
- mennyi a vér! -
szakadjon a véres ének!

Van most dícsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hullni borogatott
ágyúk izzó torkait:
de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:

mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvad fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,

mely trónokat őröl, nemzeteket,
ább százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szűz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:

én mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegőn, a szél erején
érzeni nedves izét
drága magyar vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegőt,
kisebzett szájam és a szók

most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,

ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!

hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

1916.