( A kép csak illusztráció, bár a "tetthely" azonos, de ez mostanság, csak az egészségeseké:-P)
...a fájdalom,...az olyan érzés, mint amikor a beléd harap akár, egy éhes oroszlán.Ilyen " ajándékot", váratlan meglepetést hozott a nőnek 2010.Pedig nem erre vágyott. Persze ilyen változásra senki sem vágyik Az első fájdalmas órák után felmérte helyzetét és ráeszmélt kevés esélye van a gyors gyógyulásra. Az ügyelet széttárta a karját és értetlenül állt a tünetek előtt.Majd azzal a megjegyzéssel, hogy ártani nem használ, egy Algopyrin injekció után távoztak a nőtől. Még menet közben adtak egy tanácsot, hogy az ünnepek alatt nézzen szét a neten, milyen kórházhoz tud esetleg január negyedikén fordulni, ahol is befogadják és megállapítják a baj okát sőt talán még kezelést is kap. Attól biztos meggyógyul.Olyan kétségbe ejtő állapotba került, hogy minden fájdalom ellenére addig böngészte a fővárosi kórházak profilját, míg arra a megállapításra jutott, hogy a reumatikus( reumatikus? biztos?) fájdalom gyógyításának leginkább megfelelő intézménye, csak az ORFI lehet.A szenvedés és a végzetes nyomorúságtól való félelmétől elszánt bátorsággal hívta fel az illetékes ám számára teljesen ismeretlen főorvost.Másnap január ötödikén már nyomták is a vénájába a megfelelőnek gondolt szteroid infúziót. A hetedik infúzió után sem lett jobb az állapota.Sőt átmenetileg, azt mondták kap egy botot is, hogy könnyen eljusson a zuhanyzóba is.. A bot sem segített. Így aztán a járókeret következett.Ami szintén nem segített mert, a fájdalmai nem csitultak.Mindenek felett az a lelki állapot ütötte szíven, hogy egy hülye és süket öreg asszonynak nézték, hiszen ezek a tünetek azt stigmatizálják, hogy a "néninek" tűrnie kell az állapotát, hiszen ez a betegség, a korral jár a kor pedig mint tudjuk bajjal (sőt bottal:-P) jár.Minden ideg szála tiltakozott ezen státus ellen.De a fájdalom ezt nem vette figyelembe.Sőt a kezelő orvosa is lelkesülten tanácsolta, hogy az akut osztályról ahol feküdt, menjen át a rehabilitációs részlegre, mert ott aztán mindent megkap amitől visszatér az ereje, egészsége, megszűnnek a fájdalmai és tavasszal már talán egy hegy mászó sport körbe is felveszik és meghódíthatja a a csúcsokat.....Észre sem vette, hogy palira vették, mert kellet az ágya, a már fél éve előjegyzésbe vett betegnek.Erre csak akkor döbbent rá, amikor megérkezett a tolókocsival a másik épületbe és ott szinte egy álló napig az ott lébecoló nyugdíjas hölgyeken kívül senkivel sem találkozott.
Öt óra után berobogott egy nővér, aki kioktatta, nem kérdez, nem kér, fekszik. Mit kérdez a beteg? , hogy gyógyszer, kezelő orvos? Ugyan kérem, itt nem jár semmi, hisz ez rehab osztály itt csak rövid hullám és a társai járnak a betegeknek, de ha nem tetszik, akkor fekhet itt három hétig is, mert a személyzetnek nincs kapacitása a betegekre, mindjárt lejár a munkaidő és még adminisztrálnia is kell valamint BKV sztrájk van. Mit képzel a beteg , hogy ő még 1 percnél tovább is itt marad vele ? Nem és nem! Neki családja van, vacsorát kell csinálni a családnak, nem ér rá arra, hogy a beteg extra kéréseit hallgassa, hiszen csak hallgatni képes, mert gyógyszer az nincs.Ja, ha ilyen erőszakos, akkor szól az orvosnak hiszen még nem is vették nyilvántartásba,hiszen az több napig is eltart, de semmi jóra ne számítson, nem szeretik a fájdalmairól panaszkodó beteget.Ez re-ha-bi-li-tációs osztály!! Teccik érteni?
Megértette, már órák óta érti, palira vették, sőt "+ szívességet" kapott a rehabilitációs osztályra kerülésével.Közben az ájulás kerülgette a sajgó fájdalomtól és a megalázó helyzetbe kerülésével. Mert nem betegként kezelték , de egy süket, ostoba értetlenkedő vénasszonynak, aki ahelyett, hogy örülne a lehetőségnek, az orvosért kiállt.Sőt gyógyszert is képes kérni.
Megjött a doktornő és újra játszotta a már ismert lemezt.A nő összeszedte maradék méltóságát és erejét és kérte, no nem a gyógyszert de a betegjogi képviselőt.Ez hatott...... egy kicsit. Kapott 1 csésze teát, 1 szem fájdalomcsillapítót. Majd bevonszolta magát az ágyba, titokban bevette otthonról hozott altatóját,amit vészhelyzet esetére tartogatott.Reggelig félálmában eldöntötte, hogy hazamegy.Kell lennie másik esélynek is, más kórházban, jobb ellátási viszonyok között.
Reggel arra eszmélt, hogy egy orvosi slepp áll vigyázzban előtte, hogy ugyan már, ne tessék a betegjogi képviselőhöz menni, mert...... és mondták érveltek .A nő csak annyit kérdezett,Önök tudják mi okozza a fájdalmaimat, tudnak rá megfelelő gyógyszeres kezelést adni?
Kedveském, nem tudjuk és nem tudunk, mondták a doktorok.Így aztán nem volt más hátra, mint mentőt hívott és hazament.Azóta telefonál, összeköttetéseket keres és reménykedik, hogy ha nem is lesz már hegymászó belőle,( hiszen, soha nem is vágyott rá) de tavaszra talán meggyógyul, járni is fog, sétálni is mehet és ami a legfontosabb, teheti a dolgát.
Megfogadta, hogy mindazért amit átélt, csatlakozik egy olyan civil szervezethez, akik küzdenek a diszkrimináció ellen és védik az emberek jogait, kortól, nemtől és egyéb megkülönböztetéstől függetlenül.
Bejegyezte: cicukám dátum: szombat, január 16, 2010
Címkék: fájdalom_betegség_ remény_ reménytelenség
